Previous Next

2019. január 5.-én a Varasdi Szilárd edző kolléga által vezetett fiú U12 csapatunk részt vett az Ózdi kézilabda klub által szervezett Bencze Tamás emléktornán.A tornán 6 csapat indult, melyeket két csoportba sorsoltak. A Vecsés a Kazincbarcika, illetve a Salgótarjáni Strandépítők csapataival került egy csoportba. A másik csoportot a Gyöngyös, Eger és az Ózd csapatai alkották.Fiaink a csoportkörben mindkét riválisukat 15-15 góllal verték, így csoportelsőként bejutottak a döntőbe!!A másik ágon hasonló eredményekkel a Gyöngyös jutott a döntőbe.A döntőben a csapatunk remekül küzdött, azonban a Gyöngyös győzött, így a II. helyezést szereztük meg.Nagy büszkeség, hogy a torna legjobb kapusának a Vecsési csapat hálóőrét Terebesi Zsoltot választotta meg a szakértő zsűri.

Köszönjük fiúk a kiváló hozzáállást és a szenzációs eredményt.

Köszönöm Szilárdnak a felkészítést és a Szülőknek a támogatást.

Csak így tovább srácok! Remélem, hogy a bajnokságban is folytatjátok a jó szereplést.

Hajrá Vecsés!

Antal Zoltán            

szakosztályvezető            

  1.  december 21--23.-án Budapesten rendezték meg a XXIV. Ferenczi-Budapest Kupát.

Az esemény színvonalát és népszerűségét mutatja, hogy összesen 253 csapat nevezett. A szervezők 7 helyszínen bonyolították a mérkőzéseket.

A Vecsési Sportegyesület kézilabdázóit a Németh Tímea által vezetett leány U11 és U13 csapatok képviselték.

A leány U11 korosztályba 8 csapat nevezett. A csapatokat 2x4 csoportba sorsolták.

Az A csoportba a Vecsés mellett az ASI DSE, Érdi Sport Kft. I. és a Kalmár Zoltán DSE csapatai, míg a B csoportba az Érdi Sport Kft. II., Pumukli KUA, Körmendi DMTE és a PSN Zrt. csapatai kerültek.

A csoportunkból az első helyen mentünk tovább, míg a B csoportot az Érdi Sport Kft. II. csapata nyerte meg.

A döntőbe kerülésért lányaink a másik csoport 2. helyén tovább jutó csapatával a Pumukli KUA-val játszottak és rendkívül izgalmas mérkőzésen 9-8 nyertek!

A vasárnap rendezett kiélezett küzdelmet hozó döntőben csapatunk 12-7 arányban legyőzte az Érdiek gárdáját és ezzel megnyerték a Kupát!!

Az U11 korosztályban rendezett mérkőzéseken a legtöbb gólt a Vecsés SE sportolója Ari Lidia Panna lőtte. Összesen 45 gólt lőtt, ami rendkívüli teljesítmény!! A 12. helyen két vecsési játékos – Bartha Dóra és Moravecz Laura - szerepelt 8-8 góllal.

A leány U13 korosztályba 9 csapat nevezett. A csapatokat egy négyes és egy ötös csoportba sorsolták.

A A csoportot a Vecsés SE mellett a Dabas KC VSE, ASI DSE, Mohácsi TE 1888 és a román CSM Fagaras csapata alkotta.

A B csoportban a Debreceni Sportcentrum KN, XVI. kerület KMSE, Moyra-Budaőrs Handball és a PSN Zrt. I kapott helyet.

A csoportmérkőzések során lányaink Dabastól kikaptunk és az ASI DSE-vel játszottak egy 10-10 döntetlent, így 2. helyen jutottak tovább.

A továbbiakban a másik csoport 1. helyezett csapatával a Debreceni Sportcentrum KN,-el játszottunk. A mérkőzés szempontunkból 6-19-es eredménnyel zárult.

Így a III. helyért játszhattak a lányok vasárnap a XVI. kerület KMSE ellen, ahol 13-8 kaptunk ki így a IV. helyen végeztünk.

a góllövő listán Kiss Edina 19 góllal 6. helyen, míg Lugosfalvi Lilla 14 góllal a 7. helyen végzett

Nagy köszönet a lányoknak a remek helytállásért a kiemelkedő csapatszellemért és a kimagasló csapatszintű és egyéni teljesítményekért.

Köszönet Timi Néninek a lányok felkészítéséért és a Szülőknek a szervezésben való részvételért, illetve a lelkes szurkolásért.

Hajrá Vecsés!!!

Previous Next

Gyöngyös, játékvezetők: Nagy, Túróczy.
GYÖNGYÖS: Buzogány, Duris 5 (1), Gábori 2, Gerdán, Herceg 3, István 1, Krivokapic 5 (2), Markez 2, Németh 2, Sajin, Sipeki, Tóth, Ubornyák 1, Urbán 8, Varsandán 2, Vilovski 2. Edző: Konkoly Csaba.
VECSÉS: Antal 2, Antal, Benmiloud 3, Haszilló, Kránitz, Lendvay, Marczinkó 5, Nagy 1, Radosavljevic 1, Simányi 1, Spekhardt 2, Takó 7 (5), Vitáris, Vízler 2. Edző: Damir Stojanovic.
Kiállítások: 12, ill. 4.
Hétméteresek: 5/3, ill. 5/5.

https://index.hu/sport/kezilabda/2018/12/09/vecses_se_12_vereseg_kezilabda_nb_i._kiscsapat_komlo_antal_zoltan/

A Vecsés SE kiscsapatként próbál helyt állni a kézilabda NB I.-ben. Az első szezonjában azonban egyelőre csak szenved, nemhogy győzelme, még pontja sincs. Bő tíz éve még halódott a kézilabda a városban, de egy gyerekeinek csapatot kereső szülőnek köszönhetően felpörgött a sportág.

Néhány hónap alatt nagyot hullámvasutazott a Vecsés SE férfi kézilabdacsapata. Az előző szezonban története során először megnyerte az NB I. B-t, de ennek a lendülete nem vitte tovább, az NB I.-ben pofozógéppé vált a csapat. A szezonban mind a tizenkét bajnoki meccsét elveszítette, így nulla ponttal utolsó. 

tovább az index.hu-ra

Monor, 100 néző. V: Felhő, Öcsi
VECSÉS: Vitáris – TAKÓ 4 (2), MARCZINKÓ 5, BENMILOUD 5, Nagy A. 1, Lendvay 1, Antal L. 4. Csere: KRÁNITZ (kapus), Simányi, Radoszavljevics 1, Haszilló, Antal M., Vízler. Edző: Damir Sztojanovics
KOMLÓ: GRANIC 1 – Gebhardt 3, Obradovic, Katzirz, Grünfelder, JERKOVIC 5, MARKOVICS 10 (2). Csere: Djurdjevics, Szabó (kapusok), Sz. Szunajko 1, Balázs S. 1, Marcsek, MATIC 4, Wéber, Szkokán, Kovács M. Edző: Kilvinger Bálint
Az eredmény alakulása. 11. perc: 4–1. 17. p.: 6–6. 22. p.: 7–10. 40. p: 12–17. 45. p.: 16–17. 54. p.: 19–22
Kiállítások: 4, ill. 10 perc
Hétméteresek: 2/2, ill. 3/2
MESTERMÉRLEG
Damir Sztojanovics:
– Most először játszottuk azt, amit régen kérek a fiúktól, de az erős Komló ellen még kevés volt.
Kilvinger Bálint: – Két pontért jöttünk, és küzdelmes, nehéz meccsen megszereztük.

K&H férfi liga, 11. forduló:
Monor, játékvezetők: Bíró, Kiss.
VECSÉS: Vitáris, Kránitz (kapusok) Antal L., Antal M, Benmiloud 1, Haszilló 5, Lendvay 3, Marczinkó 4, Nagy, Radosavljevic 3 (1), Simányi 3, Spekhardt 1, Takó 4, Vízler 1. Edző: Damir Stojanovic.
MEZŐKÖVESD: Pásztor, Győri (kapusok), Dávid, Gulácsi, Horváth 3, Jancsó, Jóga 3, Kovács 1, Kovács 8 (2), Krivokapic 4, Martins 3, Menyhárt 3, Rodic 1, Stankovic 4, Szabó, Zelei. Edző: Buday Dániel.
Kiállítások: 8, ill. 8.
Hétméteresek: 2/1, ill. 2/2.

Köszönjük szurkolóink támogatását!

#hajravecses #hellonb1 #tippmix

Veszprém, 600 néző. V: Paska D., Vastag S.
VESZPRÉM:
Sterbik – NENADICS 6 (2), Terzic, Nagy L. 1, R. Toft Hansen 1, Jamali 3, MANASZKOV 6. Csere: Ilics 5 (3), Tönnesen 3, NILSSON 6, Marguc 3, Strlek 1, Mahé 4, Kurucz 2, Hornyák 1. Edző: David Davis
VECSÉS: Vitáris – Takó 3 (1), Marczinkó, BENMILOUD 4, VOJINOVICS 4, Nagy A. 2, Vízler 2. Csere: Kránitz (kapus), Antal L., Simányi 1, Antal M., Radoszavljevics 2, Haszilló 1, Spekhardt 3. Edző: Damir Sztojanovics
Az eredmény alakulása. 4. perc:
2–3. 9. p.: 7–5. 16. p.: 12–6. 45. p.: 35–16. 52. p.: 37–17
Kiállítások:
4 ill. 6 perc
Hétméteresek: 5/5 ill. 1/1
MESTERMÉRLEG
David Davis:
– A Vecsés ma nem csak idejött passzolgatni, komolyan vette a találkozót, ahogy mi is, bár nehéz minden meccsen százszázalékosan koncentrálni. Jó mérkőzés volt abból a szempontból, hogy mindenki kapott lehetőséget és tovább fejlődtünk. Továbbra is azon dolgozunk, hogy egyre jobban összeálljon a csapat.
Damir Sztojanovics: – Ha az autópályán a belső sávban szeretnél haladni, akkor nagy és gyors autó kell, nekünk egyelőre biciklink van. Szerettem volna ezt a mérkőzést arra használni, hogy minél több tapasztalatot szerezzenek a játékosaim, tekintve, hogy nekünk nem egy Bajnokok Ligájában induló együttest kell legyőznünk.

#tippmix

forrás: Nemzetisport.hu

A Magyar Kupa harmadik fordulójában az ETO SZESE csapata láttuk minket vendégül a Magvassy Mihály Sportcsarnokban. Mindkét fél rendkívül kemény védekezéssel kezdte a mérkőzést, ám csapatuk a labda szerzésekből adódó helyzeteket kíméletlenül kihasználta. Egy Lakosy és két Paár gólt követően a 9. percben 3-1 volt az állás, melyet újabb gyors gólok követtek és a 11. percben már 5-1-re vezettek. Pulai ismét remekelt a kapuban, fontos ziccereket és távoli lövéseket hárított, így a vendég gárda nehezen tudott érvényesülni a kapunk előtt. Az első félidő közepén pályára lépő Szabó és Kőhalmi is hatalmas bombákkal, jó ütemben szálltak be a mérkőzésbe, a 23. percben már nyolc gólos volt az előny (12-4). Az utolsó öt percbe lépve, Pulai ziccerhárítását követően a támadójátékuk döcögősé vált, azonban Kőhalmi egyéni akciójával a félidő utolsó gólját megszerezve, 13-7-es állásnál mehettek pihenőre a csapatok.

Monor, 1000 néző. V: Bujdosó, Horváth
VECSÉS: KRÁNITZ – Radoszavljevics 1, Simányi 2, Vojinovics 1, Benmiloud 1, Lendvay, Antal L. 2. Csere: VITÁRIS (kapus), TAKÓ 4 (2) Marczinkó 2, SPEKHARDT 2, Haszilló, Nagy, Vízler 2 (1), Antal M. 1. Edző: Damir Sztojanovics
SZEGED: Alilovic – Rodríguez 6, Kaspárek 3, Henigman 3, BÁNHIDI 2, SZUNAJKO 8 (1) Zsitnyikov 3. Csere: NAGY (kapus), Balogh Zs. 1, Bombac 3 (2), Canellas 4 (1), Tóth J., Bodó 1, Maqueda 1, Källman 2. Edző: Juan Carlos Pastor
Az eredmény alakulása. 4. perc: 0–5. 14. p.: 5–13. 20. p.: 6–19. 38. p.: 13–18. 56. p.: 18–22
Kiállítások: 6, ill. 8 perc
Hétméteresek: 5/3, ill. 6/4
MESTERMÉRLEG
Damir Sztojanovics:
– Nagy megtiszteltetés volt, hogy ilyen kitűnő csapat ellen játszhattunk. Remélem, hogy játékosaink tanultak a mérkőzésből. Néhányan, főként a kapusok kiemelkedőt nyújtottak.
Juan Carlos Pastor: – Az elején sikerült nagy előnyt szerezni, és utána nyugodtan tudtunk játszani.

Previous Next

Földi Imre Sportcsarnok, 900 néző, vezette: Asztalos B., Bárkányi G.
TATABÁNYA: Székely M. – Juhász Á. 4, Vranjes 2, Ilyés 1, Sipos A. 1, Grigoras 5, Pásztor Á. Csere: Bartucz (kapus), Szöllősi B. 6, Vujovics 6 (2), Sch:affer, Rozner 4, Rosta 3, Fekete D. Edző: Matics Vladan.
VECSÉS: Kránitz – Radosavljevics 4 (3), Vojinovics 1, Benmiloud 2, Marczinkó, Lendvay 1, Antal L. 2. Csere: Vitáris, Kálomista (kapusok), Nagy A., Simányi 3, Antal M. 1, Spekhardt 4, Takó 3 (1), Vízler 2 (1). Edző: Damir Sztojanovics.
Az eredmény alakulása. 7. p.: 4-1. 11. p.: 6-4. 17. p.: 10-4. 24. p.: 11-8. 38. p.: 20-14. 47. p.: 25-20. 53. p.: 29-20.
Kiállítások: 4, ill. 6 perc
Hétméteresek: 3/2, ill. 6/5

Így látták a mesterek
Matics Vladan: - Tipikus válogatott „szünet” utáni mérkőzés volt. Örülök, hogy három meghatározó játékosunk nélkül is hoztuk a mérkőzést. De ideges voltam, mert az első félidőben a jobbszárnyuk, a másodikban pedig a bal gyengélkedett. Éppen ezért nem tudtam még több játékpercet adni fiataljainknak. Persze a kilencgólos győzelem nem rossz, de jobban kell az ilyen meccseken is koncentrálnunk.
Damir Sztojanovics: - Örülök, hogy egy nagyon jó és erős Tatabánya ellen a megbeszélt taktika jó részét sikerült megvalósítanunk. Úgy érzem, mérkőzésről-mérkőzésre fejlődünk. Az ilyen kemény találkozókon pedig megalapozhatjuk, hogy majd a velünk azonos játékerőt képviselő együttesek ellen kiharcoljuk az élvonalban maradást.

https://www.facebook.com/tatabanyahandball/videos/483487918837933/

 

#hajravecses #hellonb1 #tippmix